Kettőezer és tizenkilenc január hat.
Kávé és klaviatúra
Jól aludtam. Búzamag-álmomat a hó alatt rögtön feledtem. Minden áldott reggel sajognak tagjaim. Hátam és derekam ismétlődő fájdalmát tavalyról hoztam magammal, akár azokat a számomra teljességgel fölösleges kilóimat, melyek derekamra rakódtak az őszi-téli hónapokban. Kávé és klaviatúra. Félhomályos konyhaasztal félig üres vizespohárral, morzsákkal, bordó ünnepi terítővel. Vannak terveim.
Piros viaszos mécsesláng-lobbanás.
Tegnap autóztam a hóesésben. Kihalt mellékutakon keresztbe-kasul. Homokhátságon hazafelé. Januárban nem létezik késő délután, vagy kora este. Ebben az évszakban csak sötét éjszaka van délután négytől reggel hétig. Egyedül autóztam. Kétoldalt csupasz karú fák, előttem vaksötét. Az aprócska hópihék, mint valami világító, aprócska tévelygő konfettidarabok keringőztek tébolyodottan lefelé. Hópihelátótávolság kettőezer-tizenkilenc. Januári sötét holdtalanság. Fölöttem a múlt idő szálldos, köröttem számtalan fekete-fehér, emlék-pettyes, régi emlék. Csöndes éj. Minden változik, elmúlik, megpihen. Lesüllyed, majd bizonyosan újjászületik valakiben, valamiben, valamikor, valahol. Beszélgetések igaz barátokkal, ölelkező ágak alatt lopott néma csókok. Nyári búzavirágok árnyékában az első nagy kamaszszeretkezés. A legtisztább tekintet. Egy őszinte szó.
Mindent újraeszmélsz, ha sikerül lecsendesedned hajnalban. Életmentő légzőgyakorlatok. A túléléshez elengedhetetlen az elengedés.
Autóm kissé megcsúszott az enyhe jobbkanyarban, felötlött bennem a stabil oldalfekvés. Hogyan kellene aláhajtogatnom a kezeket, lábakat…Inkább az utat figyeld, s lélegezz mélyeket! – gondoltam. Remek ebéd és mélyenszántó beszélgetés volt. Reméljük idén majd gyakrabban, ésatöbbi, satara, satara. Tudod, új esztendő, régi nóta. Nota bene. Micsoda tél van. Alföldi tanyák ugatják az utazót a bokáig érő hóban.
Kivilágosodott az udvar, s a gyertyaláng is észrevétlenné halványult előttem. Fehér porceláncsészém szélén kávéfoltok. Most lassabban lélegzem. Vasárnap van, minden alszik reggel. Fehér hótakaró az ablakon kívüli világban. Bal felől két macskánk bolyhos jin-jang-gombócban durmol a fonott kosárban. Puha szőrmével bélelt, barna házi papucsom meztelen lábfejemen alszik. Lassan ébredezünk. Még egy kávét.
Leave a Reply