„..Négy-öt éves forma kisfiú vagyok. Izgatottan szaladok a barna csigalépcsőn felfelé. Odafent a tetőtérben fénysugarak. Itt mindig süt a Nap – ez akkor még magától értetődő volt nekem. Balról a rézkarcprés hatalmas kerekét édesapám lassan mozgatja. Fiatal, jóképű építész technikus. Házakat tervez és szabadidejében fotografál. Mellette kedves édesanyám – László Anna grafikusművész. Várakozó tekintettel nézi a végső munkafázist. Itt minden apró mozdulat számít. A két fénylő acélhenger közül lassan nyújtóznak a fény felé a pompás virágok. A vastag kartonlapok, a cinklemez és a vizes rézkarcpapír tükörkép-varázslata. A „Kert” – örök téma az örökkévalóságnak. A kisfiú csak bámul és csodálattal nézi édesanyja rajzát. Hogyan rajzolhatott ennyire szépet a semmiből? Nem érti még ezt az egészet. Boldog és gondtalan mert boldogságot lát szülei arcán. S táncoló napsugarakat mindenfelé. Odafent a művészet ismét csak újjászületett.
Néhány évvel később történhetett…
…Bátyámmal egyre türelmetlenebbül toporgunk a Jósika utcában. Előttünk a pincelejárat ajtaja sötétlik. Édesapám hangja szól ki: – Várjatok még néhány percet! – A mélységben egy különös másik világ vár minket. Odabent édesapám fekete-fehér fotókat laborál. Zöldre vált a lámpa az ajtó fölött, s mi izgalommal telve lépünk be a sötétkamrába. Fejünk felett csipeszekre függesztett, vízcseppeket könnyező, ragyogó papírlapok. Lassan rajzolódnak ki az emberarcok és a tornyok körvonalai a félhomályból. Itt a Dóm kupolája, amott egy rozoga, elhagyott kerékpár a repedezett vályogfalnak dőlve várja gazdáját, aki beszaladt egy rundóra a helyi „Fröccsöntőbe”… Mosolygós arcú, tollfosztó cigány emberek a dorozsmai Búza utcából. Szalmakalapban és mezítláb ülik körbe a méretes hófehér tollkupacot. Szemmel látható: hangulat van!
…Hattyas-telep. Kis iskolánk. Rajzolgatok a napköziben a hátsó padban. Tánczos Sanyi bácsi a rajzlapokat apró téglalapokra szabdalta fel – ezekre a kis cetlikre alkothattunk. Rendszerint hamarabb készültem el a házi feladattal, mint a többiek. Ilyenkor kaptam tőle a kis rajzlapocskákat. Lovakat rajzoltam, piros szívet és az égre csillagokat. Egyszer az ősz hajú napközis tanár bácsimat – „Sanyi bácsit” – is megörökítettem. Állítólag évekig kint lógott a kis tanári falán az alkotásom. Rózsa néninek is nagyon tetszett. Ő volt az én második édesanyám…”
Leave a Reply